Otthonunk világítása hangulatunkat éppúgy befolyásolja, mint az összképet, a designt. A mellett, hogy kényelmünket kell szolgálnia minden helyiségben, otthonunk kisugárzását, hangulatteremtő képességét is meghatározza, hogy milyen világítással látunk el egy-egy helyiséget.
Legyen szó mesterséges vagy természetes fényről, vitathatalanul hat a helyiség és így saját-, és családunk hangulatára. A nappalok és éjszakák, a fény és a sötétség örök körforgása határozza meg életünket, ezért is fontos, hogy gondoskodjunk az egyes helyiségek megfelelő világításáról.
Na de milyen is a megfelelő világítás? Jogos a kérdés.
Hisz nem mindegy, hogy nappaliról vagy hálószobáról, közlekedő helyiségről, vagy fürdőszobáról, esetleg konyháról beszélünk. Éppen ezért, a helyiség az, ami meghatározó a megfelelő világítás kiválasztásában.
Szervezetünknek, így otthonunknak is szüksége van mind több természetes fényre. Így amely helyiségben a legtöbb időt töltjük, ahol a legtöbb tevékenységet végezzük, igyekezzünk úgy kialakítani, hogy minél több természetes fény juthasson be. A természetes fény mellett a mesterséges fényforrások kialakítása helyiségspecifikus, átgonodolást igényel.
A konyhát fontos, hogy megfelelő, és több fényforrás világítsa be. A központi, mennyezeti lámpa mellett gondoskodjunk a konyhapult, a mosogató környékének megvilágításáról is, erre a célra használhatunk pultmegvilágító lámpát, vagy spotlámpákat is.
Az ebédlőbe elegendő egy központi világítás, mennyezeti lámpa vagy függeszték formájában.
A hálószobába helyezzünk el központi világítás mellett éjjeli lámpát, valamint például beépíthető spot-okat a hangulatvilágítás lehetősége miatt.
Dolgozószobába a központi világításon kívül ajánlott asztali lámpát, esetleg állólámpát is tervezni.
A nappali megfelelő világításának megtervezése talán a legösszetettebb feladat. A központi világítás elengedhetetlen, melyet egy, vagy akár több mennyezeti lámpa, függeszték szolgáltathat, a nappali méretének függvényében. Mivel a nappali a pihenés és a szórakozás színtere is egyben, így például beépített spot lámpákkal megteremthetjük a pihenéshez és a szórakoztató beszélgetésekhez, esetleg egy-egy bulihoz is a hangulatot. A hangulat fokozására lávalámpákat, sólámpákat is bátran elhelyezhetünk.
Az olvasólápáról, állólámpáról ne feledkezzünk meg a kanapé mellé, a kényelmes, pihentető olvasás szinte elengedhetetlen tartozéka.
A fürdőszobába esetében szintén érdemes egy központi világítással tervezni, melyhez társul a mosdó, tükör környezetét kiegészítő, a kozmetikai tevékenységünket segítő irányított fény, fali lámpák. A fürdőszobában elhelyezett világítás mindig IP44 védelemmel (fröccsenő víz elleni védelem) ellátott legyen.
A világítótestek, lámpák megvásárlása előtt ne spóroljunk a tervezéssel, gondoljuk át alaposan, mely helyiségbe milyen tevékenységet fogunk végezni, és ehhez mérten terveztessük a világítás helyét, ez alapján vásároljuk meg a lámpatesteket, fényforrásokat, hogy a design és a kényelem tökéletesen kiegészítsék egymás otthonunkban.